top of page

Gyermek etetése: Tömendő libák a csecsemők / a gyerekek?!?!

Számtalan alkalommal futok bele abba a helyzetbe, hogy adjak másodvéleményt! Tényleg rosszul /

keveset eszik-e a baba / a gyermek?! Keresnek a szülők, mert egy másik kolléga azt mondta, nem

eszik eleget a gyerek súlyához képest. Kilogrammjai számához KONKRÉT számadatot kapnak,

mennyi anyatejet / főzeléket kellene megennie a gyermeknek egy nap alatt! Az anyuka pedig

kétségbeesik, hogy az ő gyermeke távolról sem eszi meg azt az adagot.

Több dolgot kell figyelembe vennünk a jelenséggel kapcsolatban (miközben számos aspektusról

nem lesz szó, most azok mondandóm szempontjából nem lényegesek; és nem a végletes/ extrém

esetekről beszélek):


1. Számtalan esetben tapasztaljuk, hogy a gyerekek nem egyenletesen esznek, gyarapszanak.

Mi felnőttek sem eszünk minden nap ugyanannyit. Mindannyiunknak meg van az a joga, hogy

napról-napra vagy akár hosszabb periódusokban változóan érezzük magunkat, hiszen nem

feltétlen csillámpóni pukis minden nap az élet. Ahogy a mi érzelmeink befolyásolják étkezési

kedvünket, úgy a gyerekeknél is megfigyelhető ez. Csecsemőknél is!


2. Többféle anyagcsere típusokba tartozunk. Valaki a fél hűtőt megeheti nap, mint nap,

mégsem hízik. Másnak elég az ételre gondolnia, és máris felszaladt rá pár kiló. Persze ezek

túlzásokkal, a két véglet. A gyerekekre vetítve: vannak nagyon jól, nagy mennyiségeket evő

gyermekek, akiknek még így is ideális a súlygyarapodása, nem híznak el. Más babák viszont az

átlaghoz képest - akár jóval - kevesebbet esznek, mégis hozzák saját gyarapodási ütemüket.

Lehet nem a csúcs kategóriában, de magukhoz képest, tökéletesen.


3. Nagyon veszélyesnek tartom a fenti kijelentéseket a számadatokkal!

Mert ördögi kör indulhat el. Anya elkezd szorongani, mert azt kapta: „nem táplálája

megfelelően a gyermekét”, nem jól látja el anyai feladatát, ami a tápláláson keresztül a

gyermek életben tartása is. A szorongás pedig nemcsak mentálisan jelentkezik.

Stresszhelyzetben sokan éreztük már, a gyomrunk összeugrik. Nos nemcsak a

gyomorizomzatunk, hanem minden más izmunk is reagál. Feszesebbek, merevebbek leszünk.

Így a tejcsatornák körül levő, tejleadásért, tejcsatornák pumpálásáért felelős kis izmocskák is

feszesebb tónusba kerülnek, csökkentve, gátolva a csatornák megfelelő működését (értsd

kellő ellazulását, hogy jól megtelhessenek, majd kellő összehúzódását, hogy tudják

továbbítani). Ezáltal máris kevesebb tejcsihez fog jutni a baba. A kisebb bevitel a mérésekkel

előbb-utóbb újra és újra tudatosodik anyában, még rosszabbnak érzi magát és már benne is

vannak a lefelé tartó spirálban. Ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű tejhez tudjon jutni a baba, többek között ezen izmok, tágabban nézve a helyzetet, anya ellazulására van szükség. Szükség van arra, hogy anya nyugodt, ellazult legyen. Hogy harmonikusan tudjanak kapcsolódni, belefeledkezni

egymásba, küldve egymásnak a tudatalatti üzeneteket, hogy együtt is ők jók, ügyesek,

elfogadhatóak, stb. Ugyanis anya érzéseit, és így szorongását leveszi a gyermek, mert

eszméletlen jó hatodik érzékkel rendelkeznek. Szóval érezve anya feszültségét, a gyermek is

feszült lesz, feszengeni kezd, nyugtalanul, kevésbé türelmesen, kevésbé hatékonyan fog enni,

akár sírni is kezd, eltolja anyát, nem harcol már annyira a tejcsiért, hiszen ő is szabadulni

szeretne a feszült helyzetből.





És akkor még nem beszéltünk a jóakaró rokonságról, szomszédságról… akik ugyanezt tovább

erősíthetik a szülőkben a folytonos telefonálásaikkal, kérdezősködéseikkel. Persze eleinte

anyának is jól esik megosztani a gondját másokkal, de későbbiekben, mikor már nagyi,

nagyapa már köszönés helyett kérdezi, na mennyit evett a kicsi? már nyomasztó,

szorongásfokozó. Anya visszamegy tudatalatt gyermeki szintre, igényelné, hogy valaki

mondja meg, mit is tegyen, hogyan is tegye, hogy jó legyen… elültetve magában az elégtelen

szülő vagyok gondolatot, későbbi újabb gondolati félrecsúszásoknak megágyazva.

Persze nagyon fontos, hogy időben észrevegyük az elcsúszásokat. Orvosként, gyermekorvosként ez

hatalmas felelősség, hogy egyrészt ne veszítsük szem elől ezeket a gyermekeket! Másrészt nagyon

nem mindegy, hogyan kommunikáljuk észrevételünket a szülők felé!


A: Kvázi ledorongolva őket, bűntudatot keltve bennük vagy megszégyenítjük őket. Anyák általában

ekkor lefagynak, kétségbeesnek. Tehetetlennek érzik magukat, hiszen ők minden tőlük telhetőt

megtettek! Elvesztik önmagukba vetett hitüket, elvesztik azt az érzést, hogy jól érzékelik gyermekük

visszajelzéseit.


VAGY


B: Megbeszéljük a szülővel nyugodtan a helyzetet, miről van szó? Hogy igen, most kicsit szorosabban fogjuk figyelni, de nincs nagy gond, csupán azért tesszük mindezt, hogy ne is legyen. Valamint fontos átbeszélni anyával, hogyan, milyen körülmények között eteti a gyermekét, majd adott esetben, ha szükséges tanácsot adva. Anyát segítve, hogy ne csak tehetetlenül, kétségbeesetten, egyedül érezze magát a problémával, hanem ő is kapjon eszközöket a kezébe, melyekkel érzi, ő is tevőlegesen tud lenni.


Én az utóbbi mellett teszem le a voksom.

9 views0 comments

Kommentare


bottom of page